2020. május 12., kedd

2020.05.12., kedd Magyar irodalom 6.a osztály


Az Egri csillagok című regény 5 fejezetéből az első fejezethez kapcsolódóan megkaptam a visszaküldött feladatokat. –  KÖSZÖNÖM!😊 Következik a 2. részből összeállított kérdéssor. Megint csak a válaszokat írd le a füzetedbe!!! Utána küldd el nekem! (Az 5 visszaküldött feladatlapra kapsz a végén egy osztályzatot!!!)
Második rész      -  Oda Buda!
1. Húzd alá azt a szót vagy szókapcsolatot, amelyik igazzá teszi az állítást!
a) A regény Második részének eseményei 1533-ban / 1541-ben / 1552-ben játszódtak,
    nyolc évvel a Hol terem a magyar vitéz? című rész történései után.
b) Gergely Török Bálint udvarában nevelkedett Szigetváron, az Oda Buda! részben alig volt
    a fiú tíz / tizenhat / huszonegy éves.
c) Gergely nem találkozhatott Keresztesfalván Vicuskával, ugyanis Cecey Péter a családjával  
    együtt Pécsre / Szigetvárra / Budára költözött.   
d) Reggel Gergő nem találta Ceceyék házában Gábor papot / Tulipánt / Török Bálintot. A 
    férfi levélben írta meg, hogy veszélyes lett volna a fiú számára a szultán ellen tervezett  
    merénylet.
e) A robbantás során nem a szultán halt meg, hanem Jumurdzsák / a janicsáraga / Tulipán.
2. Kikre ismersz az idézetekből és a megállapításokból? Kik mondták a következő szavakat? Írd a neveket a megfelelő helyekre!
Török Bálint,    Szulejmán (Szolimán) szultán,    Werbőczy István,    Cecey Péter,    a királyné      
a) „Azért is jöttem, mert János király barátom volt. Az ő népének sorsa nem idegen nép sorsa nekem. … A magyar nemzet ezután nyugodtan alhatik: az én kardom fog fölötte őrködni mindenkoron.”  ___________________________________
b) 1541-ben már János-párti volt, Budán élt. Gergelyt kissé hidegen fogadta, ami fájt a fiúnak.
___________________________________
c) Már nem bízott a szultánban, „koronás gazembernek” nevezte az uralkodót. ___________________________________
d) A szultán parancsa szerint Budán ezután két kormányzó lesz: egy török és egy magyar. Az utóbbi tisztséget látja majd el a magyar úr. ___________________________________
e) „Budavár a Duna és Tisza vidékével együtt … a felséges padisah oltalma alá kerül”, neki és csecsemő fiának Lippára kellett költöznie. ___________________________________
3.  Számozással állítsd sorba a Második részben elbeszélt eseményeket!
__ A németek szerették volna bevenni Buda várát, ezért a magyar urak segítséget kértek a
     török szultántól. Szulejmán hatalmas seregével be is vonult az országba.   
__ Budát harc nélkül, csellel foglalták el a törökök: amíg a kis királyt a török táborba vitték,
      addig a janicsárság beszállingózott a városba, és elfoglalta a várat. 
__ A királyi udvar elindult Erdélybe, Lippára, ezért Éva és Gergely búcsút vettek egymástól.
__ 1541. szeptember közepén Szulejmán szultán is útra kelt Törökország felé, Török Bálintot 
      rabláncon vitte magával.
__ Gergely megtudta, hogy Cecey Éva már a királyi udvarban szolgál. A fiú attól félt, hogy
     így már nem lehet Vicuska a felesége.
__ A szultán azt kérte, hogy a kis királyt, János Zsigmondot méltó kísérettel vigyék a táborába.

2020.05.12., kedd Magyar nyelvtan 6.a,b 1. csoport!


Füzetbe írd!
                                               A számnév
A számnév élőlények, tárgyak, dolgok számát, mennyiségét, a sorban elfoglalt helyét megjelölő szófaj.
Fajtái:
1., Határozatlan számnév
pl. : sok, rengeteg, kevés….
2., Határozott: - tőszámnév  pl.: 5,77,2020….
                        - törtszámnév pl.: 2/10;  5,5
                        - sorszámnév pl.: 5. (ötödik), 39. (harminckilencedik)
Kérdései: hány? mennyi? hányadik? hányad? 

Dolgozz a munkafüzetben! Oldd meg a 88.oldalon a 3. feladatot! a., b., része kell! A c., d., része NEM KELL!!!
A sok és a kevés számnevünket a melléknévhez hasonlóan lehet fokozni. A munkafüzet 89. oldalán a 2. feladatban írd le a közép-, felső- és túlzófokú alakjaikat!😉


Online gyakorlásra (nem kötelező):


2020.05.12. Kedd Osztályfőnöki 6.a osztály
Erről mi jut eszetekbe...? 😉😓









Ha szívesen emlékeztek a 4. osztályban Varbón töltött egy hétre, biztosan eszetekbe jut egy szép élmény is. Lerajzoljátok? Várom! 😉


2020. május 11., hétfő

2020. május 11. / 6. B / TERMÉSZETISMERET

63. óra : A tankönyv nagy témaköreinek áttekintése, olvasgatás, szemezgetés, képek megfigyelése, összefoglalások átolvasása. A munkafüzet utolsó nagy összefoglalásának pótlása, befejezése.
Kedves Gyerekek! A mai napot még rászánjuk a munkafüzeti összefoglalás befejezésére, a hiányosságok pótlására. Még egyszer ellenőrizzétek, a könyvet lapozgassátok végig, keressétek meg a kérdésekre választ adó leckéket.
Szerdáig mindenki küldje el az 5 munkafüzeti oldal fotóját, de jó minőségű fotókat! Adok rá jegyet, tehát jól fontoljátok meg a válaszokat!
Szerdán küldöm a jó válaszokat laponként!
Jövőhéttől a témakörök ismétlését kezdjük elölről, de filmek segítségével.

2020.05.11. Hétfő Matematika 6.ab/1

Kedves Gyerekek!

A mai napon az alap kiszámításáról tanultunk az online órán.
A megbeszélt mintafeladatokat a tankönyv 181. és 182. oldalán találjátok.
Önállóan megoldandó feladat:
Tankönyv 183. oldal 12. feladat. Három terméket kell kiválasztani és meghatározni az eredeti árát.

2020.05.11-12. hétfő-kedd

Kedves Gyerekek/Szülők!

Tanuljátok meg a röplabda alapvető, rövidített szabályait! Játék közben ezeket már alkalmaztátok, így nem lesz nehéz.
Szép napot!
Zoli bácsi

Röplabda szabályai röviden
A pálya: mérete 9 m × 18 m. A pályát egy 9,5 m × 1 m méretű háló két részre osztja, aminek a teteje férfiaknál 2,43, nőknél 2,24 méter magasan van, de ez változhat a kezdők és a veterán játékosok számára. A pályán a hálóval párhuzamosan, attól 3 méterre mindkét térfélen van egy vonal, a támadóvonal (hármas vonal).
A játszma: Egy csapat hat kezdő játékosból, öt cserejátékosból és egy liberóból áll. Utóbbi   egyenruhája eltér a csapattársaiétól, külön szabályok vonatkoznak rá. Helyettesítheti bármely hátsó játékost; nem nyithatnak, sáncolhatnak, illetve sánckísérletben sem vehetnek részt, alapjában védekező specialista. 
Érmefeldobással választják ki, hogy melyik csapat kezd. Az adogató csapat játékosa a levegőbe dobja a labdát, és megpróbálja úgy megütni, hogy az ellenfél területén landoljon. Az ellenfél játékosai legfeljebb háromszor érinthetik a labdát, mielőtt visszajuttatják a másik oldalra (az érintésbe a sáncolás nem számít bele). A labdamenet íly módon a következő mozzanatok sorozatából áll: fogadás, feladás, ütés. A visszaütést az ellenfél felugró játékosai sáncolással (tenyérrel, karral) igyekeznek megakadályozni. A labda birtokában levő csapat a támadó fél. Így folytatódik a játék, amíg a labda le nem esik, el nem akad a hálóban, valaki nem hibázik vagy szabálytalankodik. Ha egy csapat elnyerte a szerválás jogát, akkor forgás következik. A csapat tagjai az óramutató járása szerinti irányban forognak. Amennyiben a forgás következtében egy adott pozícióba kedvezőtlen adottságú játékos kerül, azt lecserélhetik a liberóval, de akár más játékossal isA csapatban helyet kap egy speciális védekező játékos, a liberó.  Cserélni azonban játszmánkét (szettenként) csak hatszor lehet, ám ebbe a liberó cseréje nem számít bele. A mérkőzés három nyert játszmáig tart. Egy játszma megnyeréséhez - legalább két pont különbséggel 25 pontot kell szerezni. Ha a két pont különbség eddig nem alakul ki, akkor maximálisan 30 pontig folytatják, és ekkor már egyetlen pont különbség is elég. Amennyiben döntő, azaz ötödik játszmára is sor kerül, ott 15 pont is elég a győzelemhez.

2020. 05.11 Hétfő Technika 6 a- b

Május 10-e a Madarak és fák napja! 


Madaras szólások, közmondások
Szorgalmi feladatok

Helyettesítsétek be a pontozott részt a megfelelő madár nevével - vajon hányat sikerül eltalálni? Gondolkodj el, hogy mit jelentenek valójában az egyes szólások!

1. Várja, hogy a sült ... a szájába repüljön.
2. Ritka, mint a fehér ... .
3. Kövér, mint Márton ... .
4. Más ... ékeskedik.
5. Úgy bánik vele, mint a hímes ... .
6. Egy ... nem csinál nyarat.
7. … tolláról, embert barátjáról.
8. … lehet vele fogatni.
9. ... mondja ...nek, hogy nagyfejű.
10. Nyeli, mint … a nokedlit.
11. Ha már …, legyen kövér!
12. Jobb egy … tíz tyúknyaknál.
13. Sokat akar a ..., de nem bírja a farka.
14. Vak … is talál szemet.
15. Jobb ma egy ..., mint holnap egy túzok.
16. Azt csiripelték a … .
17. Sok … disznót győz.

Hogyan hajtogassunk papírból tátogó hollót?

https://www.youtube.com/watch?v=XjORKiCBHUA

2020.05.11. Hétfő Matematika 6 a-b 2. csoport


Előző gyakorló feladatok_ megoldások

1.Egy iskolában 84 diák tanul zenét. Ez az iskola tanulóinak 12%-a. Számítsuk ki, hogy hányan járnak ebbe az iskolába!

A tanulók 1 %: 84: 12 =  7
A tanulók 100% ( összes tanuló) : 7 · 100 = 700

700 tanuló jár az iskolába.

2. Az iskola 6. osztályosainak 32%-a sportol rendszeresen; szám szerint 40 tanuló. Számítsuk ki a 6. évfolyam létszámát!

A tanulók 1 % : 40 : 32 = 1, 25
A tanulók 100 % : 1, 25 · 100 = 125

A 6. évfolyam létszáma: 125 tanuló

Újabb gyakorló feladatok:

1. Töltsd ki a táblázatot úgy, hogy egy oszlopban az 500-nak a megfelelő %-a szerepeljen!


1%
5%
12%
50%
75%
80%







2. Válaszolj a kérdésekre !

Melyik az a szám, aminek

a, 10%-a 55?


Válasz:

A szám: 550 , 550   10%-a  55.

Megoldás: 

A kért szám 1 %:   55 : 10 = 5, 5

A 100% ( a kért szám) : 5, 5 · 100 = 550


b, 25%-a 75?

c, 150%-a 450?

d, 52%-a 120?

Nép és honismeret


Megyaszó nevének eredete:
A település első írásos emléke – 1219-ben a váradi regestrumban egy birtokper kapcsán: Medueozu néven. A medue medvét jelent, az ozu vagy aszó völgyet. Így jelentése: Medvevölgy.
Az idők folyamán sok néven illették a települést, mai alakját 1620-as összeírásban találjuk először.
Megyaszó község címere álló kék színű, csücskös talpú pajzs, két oldalán bevágással. A pajzs alján zöld halmon egy jobbra néző, két lábon álló, barna színű medve áll, közben aranydudát fúj. Két oldalt a pajzson kék és vörös levél motívum látható.
A szájhagyomány szerint Kun László király töltötte itt szívesen idejét vitézeivel. Az erdőben sok medve tanyázott, ordításuktól hangos volt a vadon. Bömbölésük lehallatszott a faluba, amely akkor még csak néhány házból állott. Innen eredeztetik a község nevét is, ami előbb Medveszó, majd Mediaszó, végül Megyaszó lett. A település címerében ezért egy két lábon álló, szájában dudát tartó medve látható.

Címereknél használt mázak, színek: ezüst – helyette lehet fehér, arany – helyette lehet sárga, vörös, kék, zöld, fekete.
Szorgalmi feladat: Megyaszó címerében van-e nem heraldikai szín? Mit gondolsz, miért van a medve szájában furulya?
Megyaszó község címere

2020.05.11., hétfő Magyar irodalom 6.a,b 1. csoport és 2. csoport


Összefoglalás: Toldi
 Nézd át a következő órára! 
/A következő feladatokra készülj! – Jegyre írsz!/
-          -Toldi keletkezési körülményei!!! / 1846 – Kisfaludy Társaság pályázata…../
-        -  Mű eseményei
-         - Idézetek : ki mondta- kinek?
-         -Szereplők
-        -  Költői képek

Online gyakorlásra - nem kötelező!

   1. csoportnak feladat!  
Írj 5 – 10 mondatos levelet a barátodnak, amelyben ajánlod, hogy olvassa el a Toldit! Kezdd a levelet megszólítással, a végén pedig legyen elköszönés!😊

2020.05.11. Hétfő Természetismeret 6.a
A vizek és a vízpartok gerinces állatai I.: tankönyv 110-111. oldal, munkafüzet 102-103. oldal, 104/7.
Az elkészült feladatokat mindenkitől várom!!

2020. május 10., vasárnap

Történelem


MF: 103/3., 104/1., 110/4.
A Reformkor
-       A magyar országgyűlés: Pozsonyban ülésezik. Két tábla. Alsó tábla – vármegyék és a városok követei. Felső tábla: főnemes, főpap. Követ: a vármegyétől utasítást kap, csak abban szavazhat. Ha másként szavaz, visszahívják – lásd Kölcsey. Menete: törvényjavaslat – vármegye megvitatja – követutasítás – alsó tábla, országgyűlési vita – szavazás – felterjesztik a felső táblának – ha elfogadja – felirat az uralkodónak – ha elfogadja (szentesíti) – törvény. Ha a felső tábla vagy az uralkodó nem fogadja el – kezdődik elölről – ezért tartott évekig.
-       Reformkor: Széchenyi Hitel című művének megjelenése (1830.) – Pesti forradalom 1848.
-       1825. országgyűlés összehívása – Széchenyi fellépése – birtokai egy évi jövedelmének kamatait felajánlja egy tudós társaság létrehozására – Magyar Tudományos Akadémia.
-       Széchenyi célja: Magyarország gazdasági, politikai fejlesztése az uralkodóval együtt reformok útján. Hitel című művében írja le programját: birtokfejlesztéshez hitel kell, az ösiség törvénye miatt nem lehet rá jelzáloghitel felvenni. Jobbágy: váltsa meg szolgáltatásait, a bérmunka kifizetődőbb – érdekelt benne. Közteherviselés – a nemes is adózzon.
-       1832-1836. országgyűlés: önkéntes örökváltság a jobbágynak – a javaslat elbukik.
-       1840. a bécsi udvar ekkor már elfogadja, de ez csak keveseknek volt esély, nem volt pénzük a megváltásra, reformerek – kötelező örökváltságot akartak – minden jobbágy szabad –az állam kártalanítsa a nemeseket.
-       Ez sok volt az udvarnak – ellenzék vezetőit börtönbe veti (Kossuth Lajos, Lovassy László, Wesselényi Miklós)
-       1844. a magyar lett a hivatalos nyelv
-       Kossuth és Széchenyi: mindketten ugyanazt akarták csak más módszerrel. Széchenyi az óvatos haladás híve volt az udvarral együttműködve, Kossuth ha kell radikálisan (erőszakosan) is véghez viszi elképzeléseit akár a bécsi udvar ellenében is. Igaz elismeri Széchenyi érdemeit is, hiszen ő mondta róla: „a legnagyobb magyar”

Informatika

nformatika - 2. hét. Emelünk a szinten, kicsit több keresés, kutatás kell.
  1. Arany János már 17 évesen segédtanítói állást vállalt, hol?
  2. Mi oldja a platinát?
  3. Egy postagalamb hány óra alatt repülne Tokióból New Yorkba?
  4. Na ez egy kicsit nehéz lesz, légy kreatív! Mi a Yedigün?
  5. Hogy hívták Nagy Károly frank uralkodó legidősebb fiát?
Határidő: május 18.